Mabon ünnepe mindig szeptember végére esik. Ez az ősi boszorkány ünnep a harmóniáról szól; a mérleg két serpenyője ki van egyensúlyozva. Pontosan ezért kezdődik ebben az időszakban a Mérleg csillagjegyének időszaka, ami szintén ezt a minőséget fejezi ki.
Mostantól viszont az éjszaka birodalma veszi át a stafétabotot; rövidülnek a napok, hidegebb lesz és elkezdünk befelé menni, a saját lelkünk mélységeibe. Ezt az időszakot várják a hosszú, forró nyári időszakban a boszorkányok, mert ilyenkor extra erőt kapnak. Nagyobb szükségünk lesz a fényre és a melegre, ez a tűzgyújtás, a mesemondás idénye, így elmesélek most neked is egy történetet.
Kezdetben, mielőtt még neve lett volna az időnek, két istenség uralta az eget. Az egyiket Napistennek hívták: arany hajú, tűzszemű, forróságból termett férfi istenség volt, aki minden reggel tüzes szekéren hajtott végig az égbolt ívén, és amerre elhaladt, ott élet pattant ki a földből.
A másikat Holdistennőnek hívták: ezüstköpenyes, hűvös és bölcs, gyönyörű istennő, aki az álmok, a tenger és a misztériumok fölött uralkodott.
Egymást követték az égen, mióta világ a világ – de soha nem találkozhattak. Amikor a Nap felkelt, a Holdnak le kellett nyugodnia; amikor a Hold uralkodni kezdett, a Napnak bele kellett merülnie a sötétségbe. Örök táncot jártak, ami sosem ér véget beteljesüléssel – csak vágyakozással, ami soha nem múlott el.
Azt mesélik, a Napisten aranyszínű könnyei csillagokká dermedtek, valahányszor a Hold eltűnt előle a nappali fényben és hogy a Holdistennő könnyei ezüstös harmattá váltak minden hajnalon, amikor a saját birodalma idejének véget ért, és a Napé kezdődött. Egymás után szaladt folyton dél és éjfél, nyár és tél, időtlen időkön át – és a világ mégis áldást kapott ebből a soha be nem teljesülő szerelemből: az ő vágyakozásuk feszültségéből született a dagály és az apály, az évszakok váltakozása, a termékenység és a pihenés örök ritmusa.
Volt két pillanat egy évben, amikor a sors mégis megengedte nekik, hogy találkozzanak. Az egyik a Holdfogyatkozás volt: vad, heves, pillanatnyi egyesülés, amikor a Hold egészen a Nap elé lépett, és a világ pár percre koromsötétbe borult, mintha maga a teremtés is visszatartaná a lélegzetét egy csók idejére.
A másik a napéjegyenlőség volt – pontosan az, ami most is történik –, amikor egyikük sem uralkodik a másik fölött, és egyenlő időt kapnak az égen. Ilyenkor nem kergetőznek. Megállnak egymással szemben, a horizont két szélén, és nézik egymást. A Nap az utolsó sugaraival megvilágítja a Hold arcát, mielőtt lehanyatlana; a Hold pedig felkel, még mielőtt a Nap fénye teljesen kihunyna. Egy hosszú, vággyal teli pillanatra mindketten láthatók az égen egyszerre – ez az egyetlen éjszaka az évben, amikor a szerelmesek szó szerint egymásra nézhetnek, arany fény és ezüst fény összeér a felhők peremén.
Aztán a Nap lehajtja a fejét, és visszavonul. Tudja, hogy most az ő ideje véget ér, és a Holdé kezdődik: a hosszabbodó éjszakák, a sötétebb félév, amikor az égbolt az övé. De a legenda szerint a Holdistennő ilyenkor nem magányosan vonul be a birodalmába.
Amint a Nap fénye kihuny egy jó időre a láthatáron, elindul, és sorra megkeresi azokat, akikben felismeri a saját fényét – azokat, akik sötétben is tudnak látni, akik hallják a hívását. Nekik súgja oda, halkan, amit a Nap ragyogásában sosem lehetne meghallani: a jóslás régi módjait, a gyógyítás elfeledett formáit, azt, hogyan lehet a félelmet a barátunkká tenni, azt, hogy hogyan változtathatunk a sorsunkon, suttog régi varázslatokról.
Mabon ünnepe az a pillanat az évben, amikor a Holdistennő elindul megkeresni a népét: a boszorkányokat. És ha eddig is hallottad már magadban azt a bizonyos hívást, amit nem tudtál hová tenni – ha néha úgy érzed, sötétben jobban látsz, mint fényben –, akkor lehet, hogy üzen neked… egy álommal, egy megérzéssel.
Egy kis mágia a Boszorkánykonyhámból
Mabon ünnepére hozok neked egy régi mágiát. Végy egy almát – a Nap egész nyáron át érlelte a fán, mielőtt neked adta volna –, és vágd el keresztben. Az almamag mindig egy ötágú csillagot, egy pentagrammát rajzol ki belülről: ez a Holdistennő jele, amit a Nap ajándékába rejtett, de nem mindenki képes felfedezni.
Nézz bele a pentagrammába, és mondd ki hangosan, mit kérsz és vársz a közelgő sötét hónapoktól – mit hozzanak neked? Egyél egy falatot az almából, hálával zárd le a nyár időszakát, az alma többi részét pedig tedd ki az ablakpárkányra, a kertbe vagy a küszöbre, oda, ahol eléri a holdfény – ajándékként Holdistennőnek, aki figyelni fog rád. Ha megfonnyadt, tedd ki a természetbe, hadd szolgáljon táplálékul a föld lényeinek.
S ha kimondottan azt szeretnéd, hogy Holdistennő tanítson a Föld misztériumairól, a mágikus időszakokról, varázslatokról, akkor várlak szeretettel a Boszi suliban, ami egy avaloni hagyományokra épülő misztérium iskola.
Ez nem egy hagyományos tanfolyam, inkább egy szerető közösség, ahol talán megtalálod a lelki otthonodat.
Kívánom neked, hogy ebben az időszakban hasson téged át az egyensúly és az erő,
Áldással, Luna
Az iskola részleteit és a jelentkezés módját itt találod: Első Spirál – Holdfényvarázs Akadémia.
